Grafén, magfúzió, gyógyszerfejlesztés hazánkban

www.hirtv.hu
2010.10.27.

Közösen fenntartású kutatólaboratóriumok létesítéséről döntött a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Koreai Alapkutatási Tudományos Tanács. A közös kutatási program keretében a koreai tudományos tanács évente 132 millió forintnyi támogatásából ebben az évben két magyar akadémiai kutatóintézetben létesítenek laboratóriumot, ezen felül további két intézetben látnak hozzá közös kutatóbázis előkészítéséhez – közölte a Magyar Tudományos Akadémia.

Az együttműködés keretében úgynevezett rendezetlen térszerkezetű fehérjéket vizsgálnak majd az MTA Szegedi Biológiai Központ Enzimológiai Intézetében. A kutatások az MTA reményei szerint hozzájárulhatnak több, ma még gyógyíthatatlan betegség kezelésében hatékony gyógyszerek kifejlesztéséhez. A rendezetlen térszerkezetű fehérjék elváltozásai ugyanis gyakran végezetes betegségekhez vezethetnek.

Az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetében a grafén megmunkálását célzó kutatások kezdődnek el. A világ legvékonyabb anyagáról van szó, amely ugyanakkor szilárdabb a gyémántnál, emellett a legjobb hővezetőnek minősül és az elektromosságot is jól vezeti. Az MTA tájékoztatása szerint a grafén tíz éven belül forradalmasíthatja a hajlékony síkképernyők fejlesztését, de akár kiválthatja a szilícium szerepét is az integrált áramkörökben.

A koreai együttműködés keretében emellett az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézetében a rágcsálók idegrendszeri működését és tanulási folyamatait vizsgálják majd, az MTA Részecske és Magfizikai Kutatóintézetében pedig magfúziós labort létesítenek jövőre, ezeket a projekteket egyenként 30 ezer dollárral támogatja a Koreai Alapkutatási Tudományos Tanács.

FH


www.nanotechnology.hu